kispesti labdarúgásért támogató egyesület

Fejléc

Kispesti Bajnokok – Fociünnep legendákkal

Publikálva 2015-03-01 16:39:44

A meghívottaktól és a szurkolóktól kapott visszajelzések, de a saját benyomásaink alapján is nagy sikert hozott az első alkalommal megrendezett Kispesti Bajnokok elnevezésű;, egész napos fociünnepünk.

Február 21-én a Pestszentimrei Sport Klubbal karöltve, a Kispesti LTE hagyományteremtő céllal a Sportkastélyba „költöztette” a Kispest/Honvéd nagy családját. A PSK és a Honvéd gyerekcsapataitól – köztük remélhetőleg a következő évtizedek kedvenceivel – a hajdani sztárjainkat felvonultató öregfiúkig, a szurkolóknál pedig az Északi Kanyartól a „korzólakókig”, remélhetőleg mindenkinek nagy élmény volt egymás ellen futballozni. A Szelídek-Wekerle csapatának győzelmétől (melyhez ezúton is gratulálunk!) függetlenül, talán nem tévedünk nagyot: a résztvevőknek a legkülönlegesebb emléket az jelentheti, hogy (kis)pályára léphettek korábbi bálványaik ellen. Ez a torna adta a rendezvényünk vázát, de ennél sokkal többet is elértünk. Az egymás elleni meccsek, a Bozsik-stadionban különböző okok miatt sajnos rég nem hallott ultrák szurkolása, és nem utolsó sorban az elmúlt évtizedek kispesti sztárjainak megjelenése – a pályán és a lelátón egyaránt – a közösségünk épülését szolgálták. Közelebb hozták egymáshoz a szurkolókat, a stadionokba egyelőre hiába várt családokat, és a klub nagy sikereit játékosként, edzőként, vezetőként elért ikonjainkat. Köszönjük mindazoknak, akik a megjelenésükkel hozzájárultak a régi érzések, a klubhoz való kötődés felelevenítésében! Partnerünknek, a PSK-nak, a szép számban, javarészt családostul megjelent szurkolóinknak, és nem utolsó sorban azon vendégeinknek, akik elfogadták a meghívásunkat. Egyúttal köszönjük az anyagi támogatást is mindazoknak, akik egy másik fontos Kispesti LTE-projektünk, a Kispesti Futball Ház javára vásároltak a tombolajegyekből – ez az akciónk is sikerrel zárult. Egyedül a kulturált viselkedést, a hibátlan hangulatot nem szükséges megköszönnünk, az ugyanis természetes, szurkolói kártya, motozás és biztonsági szolgálat jelenléte nélkül is. A pályán közösen megünnepelt sokszoros bajnokaink, kupagyőzteseink, válogatottaink, korszakos kedvenceink szinte mozdulni is alig tudtak az őket már a bejáratnál lerohanó autogramvadászoktól, a közös fotóért sorban állóktól, vagy azoktól, akik csak régi, szép emlékeket elevenítettek föl velük. A teljesség igénye nélkül, újra találkozhattunk Szurgent Lajossal és Tajti Józseffel, aztán Varga Józseffel, Garaba Imrével, Esterházy Mártonnal, Sallai Sándorral, Détári Lajossal (nem is beszélve a KLTE elnökeként hivatalból is jelen lévő Gyimesi Lászlóról), egy következő korosztályból pedig Pisont Istvánnal, Csábi Józseffel, Csehi Tiborral, Hamar Istvánnal, Stefanov Istvánnal, Árgyelán Jánossal, Dubecz Jánossal, Babos Ádámmal, Forrai Attilával, Mátyus Jánossal, Bárányos Zsolttal és a többiekkel. – Nagyon megható, hogy ennyi idő után is érezzük, mennyire szeretnek minket a szurkolók. Rengeteg közös fotó készült, sok autogramot osztottunk ki. Egyben arra is jó alkalmat szolgáltatott a rendezvény, hogy találkozzunk egymással. Ha tudunk, mindig nagyon szívesen jövünk, hogy eleget tegyünk az ilyen és ehhez hasonló meghívásoknak – mondta nekünk a hazaindulása előtt Esterházy Márton. Garaba Imre is jókedvű;en beszélt a rendezvényről, még ha egy nagy hiányérzetét nem is titkolta el: – Nagyon jól éreztem magam, már csak azért is, mert nem mindennapi volt az a fogadtatás, amiben részesültünk a szép számú szurkolótábortól. Játékosként annak idején megszokhattuk ezt a fajta szeretetet, annak minden megnyilvánulásával együtt. Valami hasonlót várnánk el a klub vezetésétől is.